Nem kell mindig mindent megfogni - pláne koronavírus járvány idején! Most, hogy mindenki fél (jogosan) a koronavírustól, illetve az amiatti esetleges áruhiánytól azt szeretnénk ebben posztban összefoglalni, hogy hogyan lehettek nagyobb biztonságban úgy, hogy közben az kedvencetek is megkapja amire szüksége van.

Először is a poszt írásának pillanatában az a lényeg, hogy az áruellátás szempontjából minden rendben. A mi életünk lett egy kicsit komplikáltabb, hiszen picit bonyolultabb a beszerzés folyamata, de ti ebből maximum annyit érzékelhettek, hogy nem 1, hanem mondjuk 2 munkanapon belül kapjátok meg a csomagotokat. Élő eleség is van, ha valami elfogy, azt pótoljuk, sőt a külföldi szállítmányaink is zavartalanul érkeznek.

Néhány intézkedés, amit a vírus miatt bevezettünk:

- a csomagok gumikesztyűben készülnek

- csak új csomagolóanyagot használunk (bár az esetek 99,9 százalékában eddig is vadonatúj kartondobozokba csomagoltunk, az eleséges műanyag dobozoknál ez pedig nem is lehetett kérdés eddig sem)

- meg persze fertőtlenítünk

- ÉRINTÉS NÉLKÜLI CSOMAGKÉZBESÍTÉS - ha GLS-sel küldjük a csomagodat (nincs benne élő eleségállat) lehetőség van arra, hogy gyakorlatilag nem is kell a futárral még beszélned sem (legfeljebb telefonon), nincs szükség az aláírásodra, így akár a kapuban is leteheti a csomagodat, és neked csak akkor kell kimenned érte, ha ő már elment onnan. Ehhez persze az kell, hogy előre utalással rendelj (mindig várd meg utalás előtt a visszaigazolásunkat), hiszen az utánvétes rendeléseknél továbbra is készpénzzel kell fizetned a futárnak. Egyébként a futárok is gumikesztyűben és maszkban dolgoznak.

És mit tehetsz te a saját és mások biztonsága érdekében? Ha teheted akkor MARADJ OTTHON! Rendelj online, mi készítjük és küldjük a csomagodat. 

Borítókép: https://www.keepingexoticpets.com/reptiles-good-for-handling/