Menüpontok
Kosár

Szakállas agáma eleségállatok, tápok, vitaminok

A szakállas agáma táplálkozása etetése:

Az agámák kis korukban főként ízeltlábúakkal táplálkoznak. Tücsök, sáska, csótány és a különféle kukacok mind-mind kiváló táplálék az agámánk számára. Ahogy idősödnek egyre nagyobb arányban fogyasztanak növényi táplálékot is. Egységes tapasztalat sajnos nincs arra vonatkozóan, hogy mikortól, mennyit, stb. Van amelyik agáma már egészen bébi korban eszi a zöld eleséget is, vannak akik még idősebb korban sem hajlandóak erre. 

Az eleségállatok méretének kiválasztásakor figyeljünk arra, hogy az összhangban legyen az állat méretével. Elterjedt az nézet, hogy a megfelelő méretű az a rovar, amely akkora, mint az agáma két szeme közötti távolság. Ezt ennyire szigorúan azért nem kell venni, hiszen az agámáknak vannak fogaik, és jó erős állkapcsuk, tudnak rágni is vele, de azért maradjunk az ésszerű kereteken belül. 

Bár eleségállatokból mindig friss, és kiváló beltartalmút kapsz tőlünk, azt fontos tudni, hogy őket is etetni, itatni kell, csak így őrzik meg a tápértéküket.

Növényből számtalan félét lehet a szakiknak adni, de nekünk nagyon bevált az a tápláléknövény mix, amelyet nemcsak a szárazföldi teknősök, hanem az agámák is imádnak.

A szakállas agámák eleségét is szükséges különböző vitamin és kalciumporokkal porozni. Erre azért van szükség, hogy megelőzzük a betegségeket. Léteznek olyan készítmények, amelyek tartalmaznak minden szükséges kiegészőt egyben, de általában külön egy vitaminport és külön egy kalciumport is kell vásárolnunk. Ezek közül kifejezetten beváltak az Arcadia és a Zoomed ilyen készítményei. Persze a jó minőségű vitamin és kalciumpor sem ér sokat, ha az állat nem jut megfelelő UVB sugárzáshoz, de erről már a Szakállas agáma fűtés, világítás résznél olvashatsz.

Óriás viaszmoly lárva 100 db
NÉPSZERŰ
Cikkszám: OVM100
Tényleg óriások... Az óriás viaszmoly Jóval (kb. másfél..
5 500 Ft
Nettó ár:4 331 Ft
Óriás viaszmoly lárva 20 db
NÉPSZERŰ
Cikkszám: OVM20
Tényleg óriások... Az óriás viaszmoly Jóval (kb. másfél..
1 250 Ft
Nettó ár:984 Ft
Selyemhernyó - kicsi (2-3 cm) 10 db
NÉPSZERŰ Elfogyott
Cikkszám: SH10K
A selyemhernyó az egyik legjobb eleségállat. Kiemelked..
900 Ft
Nettó ár:709 Ft
Selyemhernyó - közepes (3-4 cm) 10 db
NÉPSZERŰ Elfogyott
Cikkszám: SH10KOZ
A selyemhernyó az egyik legjobb eleségállat. Kiemelked..
1 000 Ft
Nettó ár:787 Ft
Selyemhernyó - nagy (4-6 cm) 10 db
NÉPSZERŰ Elfogyott
Cikkszám: SH10
A selyemhernyó az egyik legjobb eleségállat. Kiemelked..
1 200 Ft
Nettó ár:945 Ft
TM-Reptiles Pure Calcium 100g kalciumpor
NÉPSZERŰ
Brand: TM-Reptiles Cikkszám: TMPCA100
A TM-Reptiles Pure Calcium egy magas minőségű, finomra ..
800 Ft
Nettó ár:630 Ft
Brand: Trixie Cikkszám: 76265
A Trixie Reptiland agáma eleségkeverék zöldségekből, v..
2 470 Ft
Nettó ár:1 945 Ft
Brand: Zoomed Cikkszám: TA-22E
Tegye izgalmassá az etetést!Élvezze a látványt, ahogy h..
2 115 Ft
Nettó ár:1 665 Ft
Zoomed Repti Calcium with D3 227 gramm kalciumpor
NÉPSZERŰ
Brand: Zoomed Cikkszám: A34-8E
A Zoo Med REPTI KALCIUM®-ja D3-vitaminnal vagy anélkül ..
4 890 Ft
Nettó ár:3 850 Ft
Zoomed Repti Calcium with D3 85 gramm kalciumpor
NÉPSZERŰ
Brand: Zoomed Cikkszám: A34-3E
A Zoo Med REPTI KALCIUM®-ja D3-vitaminnal vagy anélkül ..
2 980 Ft
Nettó ár:2 346 Ft
Brand: Zoomed Cikkszám: A33-8E
A Repti Calcium egy ultrafinom kalcium-karbonát tartalm..
3 980 Ft
Nettó ár:3 134 Ft
Zoomed Repti Calcium without D3 85 gramm
NÉPSZERŰ
Brand: Zoomed Cikkszám: A33-3E
A Repti Calcium egy ultrafinom kalcium-karbonát tartalm..
2 390 Ft
Nettó ár:1 882 Ft
Tételek: 37 - 48 / 52 (5 oldal)
Cookie figyelmeztetés
Ebben a Webáruházban a felhasználói élmény javítása miatt sütiket használunk. Az oldal böngészésével elfogadod cookie-k használatát!