Menüpontok
Kosár

Szakállas agáma eleségállatok, tápok, vitaminok

A szakállas agáma táplálkozása etetése:

Az agámák kis korukban főként ízeltlábúakkal táplálkoznak. Tücsök, sáska, csótány és a különféle kukacok mind-mind kiváló táplálék az agámánk számára. Ahogy idősödnek egyre nagyobb arányban fogyasztanak növényi táplálékot is. Egységes tapasztalat sajnos nincs arra vonatkozóan, hogy mikortól, mennyit, stb. Van amelyik agáma már egészen bébi korban eszi a zöld eleséget is, vannak akik még idősebb korban sem hajlandóak erre. 

Az eleségállatok méretének kiválasztásakor figyeljünk arra, hogy az összhangban legyen az állat méretével. Elterjedt az nézet, hogy a megfelelő méretű az a rovar, amely akkora, mint az agáma két szeme közötti távolság. Ezt ennyire szigorúan azért nem kell venni, hiszen az agámáknak vannak fogaik, és jó erős állkapcsuk, tudnak rágni is vele, de azért maradjunk az ésszerű kereteken belül. 

Bár eleségállatokból mindig friss, és kiváló beltartalmút kapsz tőlünk, azt fontos tudni, hogy őket is etetni, itatni kell, csak így őrzik meg a tápértéküket.

Növényből számtalan félét lehet a szakiknak adni, de nekünk nagyon bevált az a tápláléknövény mix, amelyet nemcsak a szárazföldi teknősök, hanem az agámák is imádnak.

A szakállas agámák eleségét is szükséges különböző vitamin és kalciumporokkal porozni. Erre azért van szükség, hogy megelőzzük a betegségeket. Léteznek olyan készítmények, amelyek tartalmaznak minden szükséges kiegészőt egyben, de általában külön egy vitaminport és külön egy kalciumport is kell vásárolnunk. Ezek közül kifejezetten beváltak az Arcadia és a Zoomed ilyen készítményei. Persze a jó minőségű vitamin és kalciumpor sem ér sokat, ha az állat nem jut megfelelő UVB sugárzáshoz, de erről már a Szakállas agáma fűtés, világítás résznél olvashatsz.

Afrikai vándorsáska - 2. méret (közepes 3-4 cm) 50 db
NÉPSZERŰ
Cikkszám: AVS250
Frissen csomagolt élő eleségállat agámáknak, kaméleonok..
3 500 Ft
Nettó ár:2 756 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPCM450
Finomra őrölt, jól tapadó étrendkiegészítő hüllőknek.....
4 490 Ft
Nettó ár:3 535 Ft
Arcadia EarthPro CalciumPro-Mg 80g kalciumpor magnéziummal Arcadia EarthPro CalciumPro-Mg 80g kalciumpor magnéziummal
NÉPSZERŰ
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPCM80
Finomra őrölt, jól tapadó étrendkiegészítő hüllőknek.....
2 350 Ft
Nettó ár:1 850 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPDF125
Kiegészítő táplálék agámáknak, szárazföldi teknősöknek...
5 790 Ft
Nettó ár:4 559 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPFB40
Kiegészítő táplálék agámáknak, szárazföldi teknősöknek...
3 270 Ft
Nettó ár:2 575 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPV50
Teljes spektrumú vitaminkeverék minden hüllőfajnak.......
2 990 Ft
Nettó ár:2 354 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPV100
Teljes spektrumú vitaminkeverék minden hüllőfajnak.......
4 590 Ft
Nettó ár:3 614 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPSS15
Vitaminkoktél, ami segíti a vedlési problémák kivédését..
3 690 Ft
Nettó ár:2 906 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREPSKIT
Komplett vitamin és ásványianyag kezdőcsomag vedléssegí..
5 540 Ft
Nettó ár:4 362 Ft
Brand: Arcadia Cikkszám: RAREP100
Jól tapadó vitaminkeverék minden hüllőfaj számára........
3 550 Ft
Nettó ár:2 795 Ft
Argentin csótány - (közepes 2-3 cm) 50 db
NÉPSZERŰ Elfogyott
Cikkszám: ACSK
Frissen csomagolt, kiváló beltartalmú eleség hüllőknek...
2 999 Ft
Nettó ár:2 361 Ft
Argentin csótány - (nagy 4-5 cm) 50 db
NÉPSZERŰ Elfogyott
Cikkszám: ACSN
Frissen csomagolt, kiváló beltartalmú eleség hüllőknek...
3 990 Ft
Nettó ár:3 142 Ft
Tételek: 1 - 12 / 52 (5 oldal)
Cookie figyelmeztetés
Ebben a Webáruházban a felhasználói élmény javítása miatt sütiket használunk. Az oldal böngészésével elfogadod cookie-k használatát!